Bejegyzések ‘Sopron’ cimkével

Nyaralás utáni, közbeni érdekesség

Elmentünk pihenni Sopronba egy hetet, utána itthon pihentem még egyet, jó összehangoltuk Maryvel, mert Ő Sopron előtt volt egy hetet szabin, de nekem még rohangálnom kellett, hogy a Mandalát le tudjam zárni (voltak érdekességek). Szóval két hét kikapcsolódást rendeltem magamnak (azért múlt héten már foglalkoztam pár dologgal, hogy valami bevételt is produkáljak :) ).

Sajnos viszont tegnap kaptam egy levelet, ami nagyon rosszul esett (aztán arra jött még egy, ami szintén). Megszóltak, hogy míg nyaralunk, pihenünk nem történik semmi (hárman mentünk el egyszerre). Nem teljesen értettem. Folyton hallom a nagy monológokat a közösségről, az egymásra való odafigyelésről, de ez úgy tűnik, hogy csak szöveg, vagy csupán az én irányomban nem elvárható (oh, kedves kisebbrendűségi érzés, de hiányoztál már :) ). Csúnya, rossz kis rabszolgák vagyunk, hogy pihenni mertünk (még jó, hogy nem rúghatnak ki, mert a rabszolgákat el szokták adni :) ).

Igazából nem értem az egész felvetést sem, senki nem akadályozza meg őket, hogy a hiányolt dolgokat elkezdjék csinálni. Sőt. A válaszomban el is kezdtem összeírni, hogy miket lehetett volna csinálni még, de féloldal után kitöröltem (nem kicsit volt támadó hangvételű a levelem, valószínű ez a két hét kevés volt a pihenésre, meg alapvető működésem, ha betámadnak visszatámadok, ezért nem vagyok túl jó go-ban sem). És hát, ha annyira hiányzik az aktivitás, akkor gyakorolni is eljöhettek volna kedden.

Szóval nem volt jóérzés erre a levélre visszatérni a pihenésből, nem örülök, hogy így fogadtak és ez sajnos eléggé visszaveti az aktivitásomat is. Volt pár tervem, ami pihenés alatt jutott eszembe, de igazából elment a kedvem, nagyon gyorsan visszatért a nyaralás előtti állapot, hogy nincs kedvem ezzel az egésszel foglalkozni :( .

Cimke: , , | Filed under: Blog

Sok minden történt

Elég tartalmas hetek ( vagy inkább hónapok) vannak mögöttem. Sok minden történt az elmúlt időszakban, kicsit még ülepednie is kell pár dolognak bennem (is), majd ezekről is készül bejegyzés.

Viszont az elmúlt hetem legalább pihenéssel telt, most tartok hazafelé Sopronból. Jó volt, bár az időjárás eléggé hektikus mostanság, de tegnap legalább ki tudtunk menni napozni egy kicsit. Sétáltunk is az erdőben (túrának nem nevezném), nagyon megnyugtató volt. Tegnap az erdőben éreztem azt, hogy végre lenyugodott bennem a pörgés, most kellene még pár nap pihenő. Sajnos ez nem jön össze, mehetek vissza a balettba ugrálni.

Cimke: | Filed under: Család, utazás

Tegnapi caching

Bár mindenki azt mondja, és igazuk is van, hogy az Omnia nm alkalmas doboz keresésre (geocaching) azért tegnap ismét sikerült legyűrnünk egyet. Nem volt nehéz a dobozt magát megtalálni, viszont a jelszó több részből áll, amiből az egyik értelmezhetetlen maradt.

Attól függetlenül sikerült kitalálni a webes logokból ;) .

Cimke: , | Filed under: Család, utazás

Ritzingben strandoltunk

Nagyon jó kis napozós délutánunk volt, átugrottunk Ritzingbe strandolni. Kellemes kis tó gyönyörű környezetben. A beugró fejenként 3 euro, de ebben benne van a korlátlan csúzda használat is. Szerinte megfizethető, mág a mi pénztárcánknak is, nemhogy az osztrákoknak. Elég sok magyar is volt kint. Eredetileg a Fertőtó volt megcélozva, de ott most Fertő-party van három napig, oda nem volt kedvünk menni.

(Hogy mennyire rossz német billentyűzeten, magyar beállításokkal gépelni.)

A hét

Mivel nem naponta írok ide (még mindig keresek egy másik blog rendszert), ezért inkább a heti rendszerességet próbálok tartani.

Hétvégén voltunk Sopronban. Érdekes volt a haza utunk, meg az ott létünk is. Próbáltam segíteni az apósomnak a számítógépével kapcsolatban. XP-t rakott fel neki egy ismerőse és nem működött az új webkamerája (76 éves, és kb. két éve van számítógépe, most már skype-al beszélget a családdal). Megnéztem, nem sikerült megoldani a problémát. Nem tudtam usb kulcsot megnyitni ill. CD-t írni sem. Szerintem a rendszergazda (a barát) nem engedélyezte, és egy másik ismerőse is ezt mondta neki. Nem mintha ez bármit is bizonyítana.

A vonaton haza felé egy nagyon gagyi kocsiba ültünk. IC-vel jöttünk, de ez hangos volt derék tájon picit szűk, és a szokásos IC kocsikhoz mérten is nélkülözte a praktikusságot. A keletihez közeledve a kalauz bejött és nem ellenőrizte a jegyeket, hanem közölte, hogy leszállás után menjünk a pénztárhoz és kérjük vissza a pótjegy árát, mert ez nem IC kocsi. Nem próbáltuk meg, lévén a vonaton is nagy tömeg meg a pénztárnál is, inkább hazajöttünk.

A cégben is újra raktam az egyik gépen a rendszert. Illetve kivettem a winchit és itthon telepítettem rá ubuntut, de utána nem kezelte az usb-t néztem próbálkoztam, winchit átraktam másik gépben kezelte. Arra a következtetésre jutottam, hogy amikor kiszedtem megsérült a kártya. Próbáltam újat venni, de sehol nem kapok. Voltam már pár üzletben, de nem volt nekik. Remélem sikerül vennem, mert így nem tudok dolgozni sem.