Bejegyzések ‘Omnia’ cimkével

„Telefon” cserére várva

Lassan elérkezett az ideje jól megszokott Omniám lecserélésének, szeptemberben volt 1 éves. Az Omnia igazán szívemhez nőtt az elmúlt évben, bár vannak hiányosságai, főleg a winmo-ból adódóan. Nem bántam meg, hogy anno ezt a készüléket választottam és nem mondjuk az iPhone-t. Bár most az új készülék választásánál igazán jól indul az iPhone is.

Ami szinte biztos, a következő készülék nem winmo-s lesz. Már az Omnián is 6.5-ös verziót használok és nem vagyok tőle elájulva. Ami használhatóvá teszi azok a külső fejlesztők által írt programok, viszont a neten járva lépten-nyomon iPhone-ra írt kliensbe botlok, winmo-ra mintha már nem igazán fejlesztenének.

Az iPhone az elmúlt évben akkora fejlődésen ment keresztül, hogy ismételten érdemes megfontolnom a beszerzését. Nagy előnye, hogy rengeteg alkalmazás érhető el rá kényelmesen és az általam használt webes szolgáltatások is rendelkeznek iPhone-ra írt klienssel. Ami hátránya van az nagyrészt az Apple politikájának köszönhető, persze jó részük megkerülhető töréssel. Számomra még fontos a kamera, ami az első szériákban nem volt túl jó és hiányzik mellőle a segédfény. Meglátjuk este lehull-e a lepel egy új típusról, vagy csak a Tablet fog eldurranni.

Egy Androiddal szerelt készülék eddig a legesélyesebb. Online élethez nagyon jó, bár talán túlságosan kötődik a google szolgáltatásaihoz (igaz én is szinte csak azokat használom (gmail, gdocs, greader), bár a képek megosztására inkább flickr-t szeretem, mert a picassa nem tud korlátlan tárhelyet (még)). Nem elképzelhetetlen, hogy billentyűzettel ellátott gép lesz a következő választás, bár ugye a Motorola Milestone még nem rendelkezik 1GHz-s processzorral, mint a Nexus One (vagy winmo vonalon a HD2).

Elképzelhető egy winmo-s HTC készülék is, mivel elég sok készülékükön van Android, ezért az eredetileg winmo-s készülékeikre is rátehető az Android, igaz nem hivatalosan.

  • És akkor a preferenciáim, amik alapján majd az új készüléket kiválasztom, amik fontosak számomra:
  • használható fényképező, segédfénnyel(nem baj, ha videót is tud), a telefon mindig nálam van, a fényképező szinte soha
  • kényelmesen használható böngésző (persze a kapcsolódást tudja 3G-vel és wifi-vel is, de azt hiszem nagyon kéne keresni olyat amelyik ezeket nem tudja), amivel lehet használni a webes szolgáltatásokat
  • GPS offline navigáláshoz (bár ritkán teszem, de szeretek dobozokat is keresni és az erdőben nem mindig van térerő, meg Ausztriában nem fizetnék a mobilnetért)
  • offline office program, .doc és .xls formátumra (sajnos L )
  • bluetooth fileküldés, fogadás bármely készülékkel (amiben szintén van bluetooth)
  • mobilnet megosztása számítógéppel
  • szeretem az omniában, hogy pendrive-ként is használható bármilyen géphez

Látszik nincsenek nagy igényeim, ennél jóval többet tudnak a mai készülékek, bár ezt a keveset egybe sajnos nem igazán tudja egyik sem igazán jól. Majd el kezdek keresgélni rendesen, mert mostanában csak felületesen foglalkoztam az újdonságokkal.

Kis geocaching

Tegnap elmentünk egy kicsit sétálgatni a környékre és akkor már megnéztük, hogy a közelben hol is vannak rejtett dobozok. Nagyon jók voltunk a tervezett kettőből kettőt meg is találtunk (az egyiknek a jelszavát még meg kell fejteni, mert a pót láda is csak kérdéseket tartalmazott). Sajnos az általam használt térkép az egyik ládát nem tartalmazta (nem a legfrissebb változat van letöltve), de a koordináták megadása után már nem volt gond. Persze nem a javasolt irányból közelítettük meg a ládát, de így legalább többet sétáltunk az erdőben, ami kifejezetten jól esett, igaz volt egy elég meredek emelkedő.

Bár többen mondják, hogy az Omnia nem alkalmas geocachingre nekem bevált. Igaz nem mindig sikerül méterre pontosan megmondani a helyzetünket, de nagyjából jó irányba mutatja a dobozokat és a lényeg a keresgélésen van.

Végre office az iPhonera

Áprilistól végre elérhető lesz a QuickOffice az iPhone-ra is. Nagy előre lépés ez, legalábbis számomra igen lényeges, hogy ha valahol jegyzetelek, akkor azt már egyből olyan formátumban tudjam megtenni, amit később gyakorlatilag bárhol megtudom nézni. A google docs jó alternatíva lehet, de nem szívesen fizetném a net elérést folyamatosan (sajnos még kevés helyen van wifi) ill. ha net van akkor nincs offlineban a készülék, még ha hangtalanul csörög is zavarja a jegyzetelést. Most már igazán kíváncsi vagyok milyen lesz az új iPhone, ha a kamerát is javítják, mélyen elgondolkozom majd az Omnia lecserélésén (nem mintha gondom lenne az Omniával, de mániákus vagyok :D ).

Forrás: http://mobilarena.hu/hir/quickoffice_iphone-ra_is.html

A másik mai nagyon jó hír, hogy végre elkészült a flash is az iPhone-ra. Most már jobban támogatja a netezést, mint egy winmo készülék.

Forrás: http://szifon.com/2009/04/02/iphone-flash-keszen-van/

Cimke: , | Filed under: Blog

Samsung i900 Omnia SBSH termékekkel

Csak azért, hogy a sorozat ne szakadjon meg kipróbáltam néhány SBSH terméket is az Omniámon. Bár állítólag a kipróbált programok ujjal való kezelésre vannak tervezve, kicsit nehézkesen sikerült ez a művelet. A kipróbált programok 12 napos időkorláttal rendelkező próbaverziók voltak, a teljes verziók funkcionalitásával. Tovább…

Cimke: , | Filed under: kütyü

Samsung i900 Omnia Vito termékekkel

Elkezdtem egy kis tesztet, hogy milyen szoftverek hogyan működnek az Omnián. Kezdetnek a VITO technology termékeit tettem fel. Van belőlük pár, fizetősek, de mindegyiket ki lehet próbálni időkorlátos változatban. Természetesen összes terméküket nem próbáltam ki, csak ami ujjal való kezelésre ajánlanak és egy zenelejátszót.

Sajnos mindegyik termékre jellemző, hogy picit lassan indul az eredetileg a gépen lévőkhöz képest (kivéve a ZoomBoard). Mivel én használok HTC X buttont, ezért mindig újra el kellett indulniuk, nem maradtak a memóriában, ami igencsak megnehezíti a használatukat (főleg a FunContact és SMSChat programoknál). A termékekre jellemző egy kellemes összhatás, ami sajnos a sötét színekkel párosul. Alapvetően kényelmesen kezelhetőek.

Tovább…

Cimke: , | Filed under: kütyü