Bejegyzések ‘autó’ cimkével

Az autó átírás gyönyörei

Tavaly vettünk egy szép, új autót, ezzel együtt eladtuk a régit ugyanannak a kereskedésnek. Az eladást be is jelentettük az okmányirodában, ezzel részünkről teljesítettük a törvényben előírtakat.

Idén március-áprilistól elkezdtünk leveleket kapni különböző helyekről, parkolási társaság, rendőrség, autópálya felügyelet, hogy a régi autónkkal különféle szabálysértések lettek elkövetve és ugyan már fizessünk. A kereskedés tovább értékesítette és a kedves vásárló nem íratta át, az, hogy mi bejelentettük, úgy tűnik, semmit nem ért. Minden levélre szépen reagálva elküldtük, vagy személyesen bevittük az adásvételi másolatát, ez pénz és idő. El is fogadták, kivéve az autópálya felügyeletet, nekik csak az okmányiroda által lepecsételt megfelelő. Addig azt sem tudtuk, hogy az okmányiroda lepecsételi a nálunk maradt példányt, a soproni ügyintéző nem tette, mint kiderült rosszul is rögzítette az általuk leadott adásvételit. Azt már meg se említsük, hogy hogyan is kapok pecsételt példányt, ha postán, vagy elektronikusan küldöm be az adásvételit.

Persze az egészben nem csak ez volt a hiba. Hibázott az autókereskedés, mert, bár nekik kedvezményes az átírás, nem íratták át az autót. Aki tőlük megvette szintén nem íratta át és mivel a soproni okmányirodában az ügyintéző nemcsak pecsétet nem adott a nálunk maradt példányra, hanem rosszul is rögzítette az adásvételit, a rendszerben továbbra is a mi nevünkön van.

Szeptemberben már voltam a központi okmányirodában, ahol a kedves hölgy közölte, hogy ők nem pecsételnek, ez hülyeség (amikor a rendőrségre bevittük a másolatot a rendőrnő is hasonlóan fejezte ki magát). Novemberben már ügyvédi felszólítást kaptunk az autópálya felügyelet jóvoltából (ők ugye nem fogadják el azt az adásvételit, ami jó a biztosítónak, rendőrségnek, parkolási társaságnak, nekik a pecsétes változat kell (még a biztosítás megszűnéséről az igazolás sem elég nekik)). Személyesen látogattunk el az ügyvédi irodába, ahol közölték, hogy de, az okmányiroda pecsétel. Pénteken ismét elzarándokoltam a központi okmányirodába, 11-re értem oda, amikor is közölték, hogy már nincs sorszám, mert csak 13-ig vannak. Hivatalosan pénteken 18-ig tart az ügyintézés, nocomment. Szombaton ismét próbálkoztam, szerencsére vannak hétvégén is, de a gépjármű ügyintézéshez egy ablak van. Egy órát ültem ott, ez alatt ugyanaz az egy ember volt az ablaknál, semmit nem haladt a sor, ezért eljöttem. Ma, vasárnap ismét ellátogattam az okmányirodába, egyszerűen imádok odajárni, ismét vártam egy órát, mert úgysincs jobb dolgom. Végre beszélhettem az ügyintézővel, aki közölte, hogy a központi okmányiroda nem azért van, hogy a helyiek helyett tevékenykedjen, ha pecsétet akarok az adásvételire irány Sopron. Szép város, csak messze van, meg ugye hétköznap kell menni, amikor ügyintézés is van. Nem számít, hogy az ő kollégájuk hibázott, szívjon csak az ügyfél.

Szóval fél éve szívunk, mert, bár mi mindent megtettünk, amit előír a törvény, de az okmányiroda munkatársa rosszul rögzítette a gépbe az adásvételit és nem adott pecsétet a nálunk maradt példányra. Mert az autókereskedés nem íratta át a saját nevére. Mert a vásárló szintén nem íratta át a saját nevére.

A tanulság, ha nem akarsz szívni, jobban kell tudnod mi a feladata a hatóságoknak, ügyintézőknek, mint nekik maguknak. Még a központi okmányiroda munkatársa, akinél szeptemberben voltam, sem tudta, hogy az adásvételi átvételekor az ügyfélnél maradó példányt le kell pecsételni és úgy visszaadni. Imádom a bürokráciát.

Cimke: , , | Filed under: Blog

Eredmények a biztosítónál

Másfél óra várakozás után sikerült bejutnunk az ügyintézőhöz a biztosítónál. Ő közölte, hogy tök jó, hogy mentünk, de még kellene egy papír a rendőrségtől, hogy ők kint voltak (megjegyezném, a másik autó tulajdonosa direkt rákérdezett, hogy mivel menjünk be a biztosítóhoz, mert nincs semmi papírunk, mire az intézkedő rendőr azt felelte, hogy bemegyünk, bejelentjük, majd a biztosító kikéri a papírt, vagy a rendőr, vagy az ügyintéző vesz palira minket , nem biztos, hogy direkt). Azonkívül, mivel az autón hitel van, kell még egy papír a banktól, hogy mi vehetjük fel a kártérítés összegét és nem a bank.

Már csak azt nem értem, hogy minek kellenek ezek a papírok ahhoz, hogy a szemlét megtudják tartani és felvegyék a károkat a kocsiról (egyébként ezért tűnt logikusnak amit a rendőr mondott, mert csak az én autóm sérüléseit szerettem volna megmutatni)?

Cimke: , , | Filed under: Blog

Érdekes nap volt tegnap

Egész nap fel voltam dobódva, örömködtem, hogy milyen jól mennek a dolgaim. Még Szigethalomra is lementem edzést tartani, egész jó volt. Este mentem Muciért a főiskolára, majd jöttünk haza és mikor parkoló helyet kerestünk belénk szálltak hátulról. Na bumm. Szó szerint.

A sofőr lány sem volt teljesen képben, úgy tűnt egyszerű ügy, megírjuk a papírokat. Ekkor érkezett meg az autó tulaja meg egy haverja és nagy hangon elkezdték magyarázni, hogy már az is hiba volt, hogy az irányjelzőt kitettem. A végén rendőrség szemrevételezte a dolgot. Fél tízkor történt a csatt (örültem, hogy korán hazaérünk), tizenegyig álltunk az utcán az esőben.

Ma jobban megnéztem a kocsit, kívülről csak a bal hátsó lámpa látszik töröttnek, meg a lökhárító és a bal hátsó elem egy kicsit nyomódott. Be nézve a lökhárító mögé, úgy tűnik sérült a fenék lemez is, a kormány el fordult 90 fokot, mozog a vezetőülés és mikor mentünk a biztosítóhoz az egész kocsi hintázott. A stabil úttartás a múlté. (persze későn értünk oda). Holnap újra megyünk, remélem meg lesz a szemle is, hogy lehessen javítani minél előbb. Aztán remélem gyorsan megszületik a határozat is, hogy a javítási költségeket kifizesse a biztosító.

Cimke: , , | Filed under: Blog

Rég volt, rég volt

Kicsit lemaradtam az írással ide. Ha a gép előtt vagyok reszelgetem a drupal alapú új oldalt tartalmilag, kinézetileg. Lényegesen nehezebb mint egy wordpress vagy egy joomla sminkelése, beállítása. Remélem jó lesz és nem feleslegesen dolgozom vele.

Negyedszer vittem vissza az autómat a szervizbe, de most már végre úgy néz ki megcsinálták. A kipufogó zörgését nyár óta nem tudták javítani, mert amikor bent voltam vele nem zörgött. Már a teljes kipufogó ki lett cserélve az elmúlt egy évben (szükség is volt rá), de ez a zörgés maradt.

Megnézték a hátsó ablaktörlőmet is, az is működik most, de azt mondták cserélni kell a motort. Csak gyári van 38 ezerért. Most nem kértem. Picit sokba kerül az a kis vacak.

Cimke: , , | Filed under: Blog, Munka