Heng Chang Mester megtartotta az első hivatalos Integral Tai Chi órát a Buddhista Főiskolán. Számomra rengeteg újdonság volt, bár azoknak akik voltak kint nála Amerikában nem sok újat mondott (akik pedig most ismerkednek az ITC-vel minden újdonság volt). Lelkesen jegyzeteltem is, aztán mondták, hogy ez megvan DVD-n, ne törjem magam. Mondjuk a DVD-t eddig se láttam, meg úgy is angol nyelvű a jegyzet meg biztos meg van nekem, így inkább maradtam a jegyzetelésnél (amúhyis majdnem vége volt már az órának).

Rengeteg információ volt a mozdulatok szimbolikájával kapcsolatban, akár a bemelegítésről, akár a 10 formáról (igaz még csak az elsőt vettük át). Utná persze rövid beszélgetés, amit én már ott hagytam, mert dolgozni is kell (igaz nem kellett volna annyira sietnem, mert már egy órája késik, akire várok).

Ismét nagy élményt és változásokat hozott a tábor. Önmagában eléggé rendhagyó volt, hiszen az egész tábor alatt csináltunk 7 db formát, abból 5-öt egy nap és szinte végig a teremben gyakoroltunk, ami a nagy meleg miatt jól esett (viszont így kevéssbé barnultam le).

Végre a tai ji-val foglalkoztunk, igaz néha még szükség lenne a formák pontosítására, de nagyon jó volt ez a belső munka. Nagyon jól kiegészítette a tavalyi táborban tanult középső tan tien nyitogatást (kicsit sajnálom, hogy idén kimaradt a programból).

Megtanultuk életre kelteni a formákat, hogy az belőlünk jöjjön és ne csak megtanult mozdulatok ismétlése, vagy fitness edzés legyen.

Tegnap megtartottam az idei utolsó edzést (szeptemberig), vegyes érzelmekkel telve. Jó, hogy most egy darabig nem kell mennem, de szeretek oktatni. Lényem részévé vált, hogy tudásomat megosszam másokkal. Igaz, macerásnak tartom, hogy egy két órás edzésért autózom másfél-két órát, és mikor a többiek már otthon túl vannak a vacsorán én még mindig nem értem haza, de jól esik tanítani. Jól esik amikor megtanulják a formát, amikor egyedül végig tudják csinálni, amikor rá jönnek valaminek a lényegére maguktól (igaz már mondtam nekik, de a tapasztalatot nem lehet helyettesíteni). Az egyetlen nagyon fájó pont (az utazáson kívül), hogy nagyon lassan haladnak, nehezen ragad meg bennük a forma és sajnos ez mindkét csoportomra igaz. Nem járnak táborokba, ahol más oktatóktól tudnának tanulni, kicsit más energiákat érezni és öt napon keresztül csak a Tai Ji-val foglalkozni. Egy táborban rengeteget lehet fejlődni kiszakadva a mindennapos gondokból. Nem is beszélve egy-egy két hetes táborról, ahol igazán sokat lehet fejlődni.

Szóval legközelebb szeptember, addig kis pihenés és edzőtábor, hogy én is fejlődjek és legyen mit átadnom nekik.

Ismételten idelátogatott Heng Chang Mester, természetesen meglepetésszerűen. Kicsit rosszul is eset, hogy volt, aki már két hete tudta, hogy jönni fog, de nem szólt a többieknek, így nem tudtunk intézni szabadságot (meg lemondattuk volna a hétfői osztrák kirándulást is). Ma végre a temetés után sikerült elmennünk egy nyílt beszélgetésre (a többiek már meg is szóltak minket, hogy miért nem megyünk egyik programra sem, most sem hajókázunk velük, mert nagyon fáradtak vagyunk).

Állítólag most marad még péntekig (pénteken indulunk pihizni Bogácsra). Kicsi esélyét látom, hogy el tudjunk menni hozzá (holnap este edzés, napközben munka). Úgy látszik ez a látogatás nem arról szól, hogy velünk találkozzon , majd legközelebb, ha tudjuk időben, hogy jön és úgy szervezzük az életünket, hogy számítunk rá.

A kintiek mondták, hogy többször kifejtette neki, a csoportmunka fontosságát, de ha az emberekhez nem jutnak el az információk akkor nem igazán lesz működőképes bármilyen csoportmunka. Azt hiszem, hogy, bár a tanítások jók és tiszták, mégsem fogok ezzel a vonallal foglalkozni, mert a csatornák nem teljesen tiszták, nekem meg nincs kedvem küzdeni folyamatosan. Még megvárom míg Saffi és Palkó visszajön, kíváncsi vagyok ők hogyan fognak dolgozni itthon a hozott anyaggal.

Vasárnap hazaértem a táborból, nagyon jó volt. Minden szempontból hiányzott már, de leginkább a mindennapokból való kikapcsolódás miatt. Jó volt, hogy 5 napig nem kellett gondolkodni igazán semmiről, csak gyakorolni. Persze a nagy próblémáimat magammal vittem, de lent minden egyszerűbb. Itthon annyira megoldhatatlannak tűnik a kérdés, hogy mit és mikor gyakoroljak, ott pedig adja magát, csak figyelnem kell magamra. Ez nem mindig jelenti azt, hogy a tartott edzésen veszek részt, de ez nem is annyira gond.

Néha ugyan fárasztóak a többiek, e jó volt végre újra látni sok embert és megbizonyosodni, hogy nem csak nekem vannak ilyen gyakorlási mélypontjaim. Apró ütletek, tanácsok egymásnak, amikkel túl juthatunk ezeken, mindig jól jönnek, most kaptam párat és adtam is, eddigi tapasztalataimból.

Élvezetes volt, kár, hogy vége, de idén még legalább kétszer megyek, ha a két hetes elvonulás nem is fog összejönni, csak jövőre.