Már nagyon vártam, hogy kijöjjön az új wordpress. Nem is igazán azért, hogy a blogomat frissítsem, hanem, hogy végre megkezdődhessen a CompaSS Hungary oldalának átköltöztetése drupalról wordpressre (és összevonása a bloggal, esetleg az integraltaichi.hu-val, ha már az új wordpress rendelkezik multisite funkcióval).

Már az RC1 óta megkezdtem az ismerkedést az új wordpress funkcióival, sőt egy új oldalt is indítottam már vele tegnap, ahol vegetáriánus és vegán recepteket osztok meg. Nekem személy szerint a menüszerkesztője az a funkció, amit eddig nagyon hiányoltam és már többször használtam volna. Eddig külön szöveges widgetként hoztam létre a menüket (már ahol ez szükséges volt), vagy a sablonba írtam bele kézzel, de ez így lényegesen felhasználóbarátabb megoldás.

Az új alapsablon is tetszetős, a vegetáriánus oldalamon egyelőre meg is hagytam. Viszont a sablonokat szeretem cserélgetni (bár az itt lévő már több éves, lehet, hogy ideje lesz egy újat készíteni), így a sablon tulajdonságai annyira nem mérvadóak.

Nagyon jó, hogy időnket be tudjuk osztani, feladatainkat tudjuk rangsorolni, de szükségünk van irányultságra is, különben csak csapongunk összevissza. Ezt az irányultságot biztosítja számunkra, ha meghatározzuk céljainkat. Fontos látni, hogy a céloknak több szintjük van.

Hosszú távú cél.

Ez általában egyetlen, egész életre szóló cél. Az, amiért a világra születtünk, ami már gyerekkorunkban, mielőtt a tanult rétegek ránk rakódtak volna, jelen volt életünkben. Ez az alap vágyunk ami felé törekszünk egész életünkben.

Középtávú cél

Általában 3-5-10 éves célok, melyeket szeretnénk megvalósítani. Felülről lefelé építkezünk, tehát ezek a célok összhangba kell legyenek a Hosszú távú célunkkal. Ezek a célok támogatják életünk víziójának elérését. Ez általában már nem egyetlen cél.

Rövidtávú cél

Maximum 1 évre, de inkább pár hónapra meghatározott célok, amik a Középtávú célok felé mutatnak. Rövidtávú céljainkból már lényeges több is lehet, mindegyik összhangban a Középtávú és Hosszú távú céljainkkal.

A célok felállítás nagyon hasznos, irányultságot ad életünknek, segíti döntéseinket. Ha tisztábban vagyunk céljainkkal életünk le egyszerűsödik, mert egy döntés helyzethez érve elég csak megnézznünk, hogy melyik opció van összhangban céljainkkal és azt választani. A Hosszú távú célnál nem, de általában szükséges, hogy céljainkat minél pontosabban, minél konkrétabban fogalmazzuk meg és írjuk le.

A célok megvalósításához már konkrét, lépésről lépésre felállított „akció” tervre van szükségünk. Ebben a tervben határozzuk meg konkrét teendőinket céljaink eléréséhez. Akárcsak a projektkezelésben, személyes céljainknál is fontos, hogy pontosan tisztában legyünk a célok eléréséhez szükséges erőforrás igénnyel. Ez lehet pénz, idő, türelem, kitartás stb. A konkrét teendőinket ezek alapján állítsuk fel, így elkerülhetjük, hogy túlvállaljuk és utána sikertelennek érezzük magunkat.

Sajnos egyre többször belefutok abba, hogy az emberek (és sokszor én is) többet vállalnak, mint amit teljesíteni képesek. Eleve munkából is képesek vagyunk magunkat túlvállalni, de sokszor segítő szándékból szakítjuk meg magunkat. Most inkább azzal foglalkoznék, amikor egy csoportnak szeretnénk segíteni, erőnkön felül. Ennek több oka is lehet.

Nem vagyunk képesek nemet mondani egy felkérésre (ez nálam az elsőszámú ok, amiért túl szoktam vállalni magam). Attól félünk, hogy nem fognak bennünket szeretni, hogy az emberek elfordulnak tőlünk, ha nemet mondunk. Pedig ez nincs így. Meg kell tanulnunk nemet mondani. A „Négy órás munkahét” című könyvben nagyon jó gyakorlat van erre, persze ha már megy, kicsit finomítani kell, hogy ne mondjunk mindenre nemet.

Segíteni szeretnénk. (ez egy másik nagyon jellemző ok, ami nálam felmerül). Attól félünk, hogy kimaradunk valamiből, ha nem ajánljuk fel a segítségünket és inkább elvállalunk dolgokat. Nem attól leszünk fontosak, ha minden szembe jövő dolgot elvállalunk. Ahol csak ez számít, ott nem biztos, hogy érdemes tevékenykednünk. Olyan helyet keressünk, ahol önmagunkért tartanak fontosnak minket és nem az általunk elvégzett feladatokért.

Nem kommunikálunk. Még egy gyakori hiba, hogy nem kommunikáljuk, ha megváltozott helyzetünk. Sokszor előfordul, hogy mikor elvállalunk valamit, akkor még úgy látjuk, meg is tudjuk valósítani, de közbe jön valami, munka, vagy családi ügy. Semmi gond nem lesz belőle, ha ezt közöljük a többiekkel, sokkal rosszabb, ha megpróbáljuk elsunnyogni a dolgot.

A túlvállalásokkal alapvetően két probléma van. Az egyik, hogy a saját dolgainkat hallogatjuk, csak azért, hogy elvégezzük, amit vállaltunk (én ilyen vagyok , szombaton is hajnali 2-ig telepítettem, majd fél 7-kor folytattam, most kicsit úgy érzem, kicsit feleslegesen ). A másik, hogy a csoport ugyan számít az általunk elvégzett munkára, de nem készülünk el vele. A csoport szempontjából persze az utóbbi a rosszabb, hiszen nem véletlenül vannak a feladatok, valakinek el kell végeznie azokat. Vannak extra feladatok (melyek kevésbé fontosak) és vannak magasabb prioritással bírok, viszont a feladatok kiosztásánál/elvállalásánál számítunk azokra az emberekre, akik vállalják ezeket. Ha tudunk róla, hogy ez sok nekik akkor átrendezzük a feladatokat, hogy a fontosak legyenek mindenképpen elvégezve, a kevésbé fontosakat pedig félre tesszük. Persze ehhez szükség van tiszta kommunikációra, hogy mindenki tisztában legyen azzal, ha valaki túlvállalta magát.

Ami segíteni tud a túlvállalások kezelésében, elkerülésében az önismeret, az önmagunkhoz való őszinteség és az időgazdálkodás.

Ismernünk kell magunkat annyira, hogy tudjuk, mennyi feladatot vagyunk képesek elvégezni egy nap. Őszintének kell lenünk magunkhoz, hogy ezt tudatosítsuk is. Meg tanulnunk megfelelően beosztanunk a rendelkezésünkre álló időt, hogy ne halmozzuk fel a már elvállalt feladatokat.

Nagyon sok iskola létezik időgazdálkodás témában. Én alapvetően a GTD (Getting Things Done) rendszert találtam számomra használhatónak (igazából ez csak egy leírás, egy filozófia, melynek a tényleges kivitelezését a sokan sokféleképpen oldják meg). Ezzel sokszor (persze még nem mindig) képes vagyok elkerülni, hogy felhalmozódjanak a feladatok, melyek csak stresszelnek és a végén eljutok oda, hogy már nem is tudom, mihez kapjak, hiszen annyi dolgom van. Számomra az a legfontosabb, hogy nem halogassam az elvégzendő feladataimat, hanem, amint lehet, végezzem el azokat.

Ha rögtön megcsinálok mindent, amit vállaltam, vagy időszerűvé vált, ha őszinte vagyok magammal, hogy mennyit is vagyok képes elvégezni valószínű, hogy elkerülöm a túlvállalást. Ez sokkal jobb a csoportnak, hiszen a feladatok el vannak végezve és jobb nekem is, nem kell energiát pazarolnom a kifogásokra, nem kell „tartanom” attól, hogy rákérdeznek, hogy is állok a feladataimmal és nem stresszelem magam, hogy még ezt és ezt nem csináltam meg.

Önismeret, őszinte kommunikáció (magunk és a többiek irányába is) és önmenedzselés.

Kényes dolog. Nagyon figyelni kell, ha szeretnénk megőrizni a másik ember belénk vetett bizalmát, hiszen azáltal, hogy megbízik bennünk, feltárulkozik nekünk és sebezhetővé válik számunkra. Rá kell hangolódnunk, hogy érezzük, mikor lehet valamivel viccelni és mikor kell kerülni a témát. Viccesen, szarkasztikusan rá lehet világítani a másik vakfoltjaira, azokra a szokásokra, melyekbe úgy be van ragadva, hogy magától észre sem veszi ezeket, viszont van, amikor ez már túl sokszor teszik meg, így már bántó.

Figyelni kell, hogy a rávilágítás után a változás nem könnyű, nem kell folyamatosan felemlegetni, sokan már attól is irtóznak, ha egyszer megemlítik hibájukat, viszont ha bízik bennünk, szinte kötelességünk ezt megtenni. Egyszer. Ha valaki bízik bennünk, tiszteljük meg azzal, hogy mi is bízunk benne. Bízunk abban, hogy fogta a jelzésünket és dolgozik azon, hogy megváltozzon, vagy tudatosan választja azt, hogy nem változik.

Ne piszkáljuk folyton a másikat. A segítő szándékú figyelmeztetést könnyedén át tudjuk fordítani értelmetlen piszkálódása, mely még poénosnak is tűnhet, de ez gyorsan a belénk vetett bizalom elvesztéséhez vezet.

Fontos kiemelni a Csoport (közösen, együtt) és a Munka (tevékenység, aktivitás) szavakat. Együtt dolgozni a közös cél érdekében. Persze ehhez szükség van közös célok meghatározására. Lehetnek ezek apró célok, mint például egy szöveg elkészítése és lehetnek nagyok, mint megszüntetni Magyarországon az éhezést és felébreszteni mindenkiben az igényt az vegetáriánus táplálkozásra.

A lényeg azonban nem csak a cél, hanem az, hogy mindezt együtt csináljuk, közösen, ez a csoport. Ahhoz, hogy közösen tudjunk tevékenykedni, szükség van egy alapvető apróságra, a kommunikációra.

A kommunikáció az akcióról és a reakcióról kellene, hogy szóljon. Reagáljunk a másik felvetésére, hiszen együtt, közösen dolgozunk ugyanazon cél elérésén. Persze, lehet, hogy szükségtelen a reakció, hiszen az akció nincs összefüggésben a céllal, a cél felé tartó úttal (persze minden mindennel összefügg, de az egy másik játék ). Ha nincsen oda-vissza kommunikáció nincsen csoport munka sem. Csoportnak ugyan lehet nevezni, de értelmetlen.

A másik lényeges pont a csoport munkánál, a munka, az aktív tevékenység, hogy tőlünk telhetően segítsük a csoportot a cél elérésében. Lehet, hogy ez csak pár tanács, egy két lelkesítő szó (ugye a kommunikáció), hogy a másik ne adja fel, lehet, hogy a tényleges munka végzése. Fontos, hogy érezzék, ott vagyunk, együtt dolgozzunk, nem csak nevek vagyunk egy listán, hanem együtt, közösen, mindannyian ott vagyunk.

A csoport munka, az együtt dolgozás remek fejlődési lehetőség. Csiszolni kell kommunikációnkat, hogy a csoportot építsük, ne bomlasszuk. Szükséges, hogy fejlesszük magunkban a legkülönfélébb képességeket, hogy minél nagyobb hasznára váljunk a csoportnak. És mindenképpen szükséges fejlesztenünk magunkban a toleranciát is, mert tudjuk, biztosak vagyunk benne, hogy a többiek is mindent megtesznek, amit csak tudnak, mind a kommunikáció, mind a tevékenységek, mind a tolerancia terén.

Az egyik legnagyobb mérge a csoport munkának, ha ez a bizalom sérül, ha ezekben elkezdünk kételkedni, nagyon gyorsan fedezhetünk fel mindenkiben és mindenki cselekedetében hibákat. Könnyedén alakul ki az a képzetünk, hogy, bár csoportnak tűnünk, de csak mi egyedül dolgozunk ténylegesen a célért, mi egyedül teszünk energiát a kommunikációba, mi egyedül foglalkozunk egész nap ezzel, bezzeg a többiek nem, vagy csak alig csinálnak valamit. Ez a méreg az egyénektől kiindulva képes az egész csoportot megmérgezni, minden munkát, tevékenységet leállítani mindenki részéről, ezáltal ellehetetlenítve a kitűzött cél elérését.