Bejegyzések: 2007. június. 16.
Előadás
Bár ma már többször is írtam ide, azért a nap legfontosabb eseményét mégis a végére tartogattam.
Váradi tibor előadásán vettünk részt. Tetszett. Igaz sok újat nem mondott, mert nagyjából az új könyvében leírtakat fejtette ki nem is igazán bővebben, mert rövid volt az idő. Viszont alapvetően jó volt. Vásároltunk füzetkéket is
. Elég drágák ezek a cuccok. Sajnos, de hát neki is élnie kell valamiből. Azért mégis ez szerintem az egyik fő bevételi forrása és az ételek neki is annyiba kerülnek, mint egy bank igazgatónak.
A Napfényesízekből hoztak enni is, csak sajnos hagymás volt a tésztasalátájuk, így azt nem kostoltuk meg.
Eredményesnek tartom ami napot. Az előadás, az új pluginek, a flock. Holnap nyugodtan indulok Sopronba, megtartani életem első mlm előadását. Hát kiváncsi leszek.
Flock ismét
Ma már másodszor. Most néztem végig kobak által meghírdetett wp plugin karnevál résztvevőit. Néhány plugin megtetszett, letöltöttem. FX-nél mindig is zavart a letöltések hossza, volt hogy egy percre is élettelenné vált a bögésző. Ha tudtam, hogy sok dolgot kell letöltenem inkább operát indítottam. Szerencsére flock-nál ez nem tapasztalható. A betöltését sikerült lelassítanom egy kiterjesztéssel ami a sytem tray-be lerakja. Szerintem ki is törlöm, mert FX alatt is fenn van, de még nem használtam. Egyelőre jobban tetszik. Már csak a magyar nyelv kéne, meg magyar helyesírás elleneörző.
Gondolatok a forgalomról
Kicsit autózgattam a hét végén. Nem volt valami kellemes élmény.
Csütörtökön a Hungária be volt állva mint a szög. Természetes a kedves autós társak a keresztírányú forgalmat is akadályozták, mert nem bírták kivárni azt a fél percet, hogy azt a két métert megtegyék.
A legjobb az volt amikor a Népstdionnál megálltam a sárga felfestés előtt, hogy a volánbuszok betudjanak menni, a jóképeségű meg beállt elém, rá a felfestésre. Hát gratulálok hozzá.
Láttam olyan vezetőt is aki a pirosnál lelassított amíg átért a gyalogos a zebrán majd robogott tovább, mintha nem is lenne lámpa. A legszomorúbb az, hogy ezt még akkor is megteheti, ha ott egy rendőr, mert vagy nem állítja le, vagy szépen”kimagyarázza” magát az ember. Persze a következő lámpánál nem jutott át, mert álltak előtte.
Igaza van Andrásnak, hogy a magyarokból leginkább a tisztelet hiányzik a másik ember felé. Itt mindenki mindent csak saját magának akar, mindig cak a saját érdekeit néi. Szerencsére van néhány kivétal, de sajnos nagyon kevés.
Flock II.
Van néhány dolog ami nagyon tetszik benne:
- jó a blog szerkesztője,
bár most éppen nem mutatja a kurzort - könnyen lehet flickr-re képeket berakni (most kezdtem el igazán használni)
- kicsit gyorsabb mint a firefox
- az általam használt FX kiterjesztések mennek vele
és akkor a negatívumok
- kicsit lassabb mint az opera
- még nem sikerült magyarrá tennem
- blognál ez sem kezeli a tag-eket, maradnak a kategóriák
- van néhány beállítás amit FX-ben már megtaláltam itt még nem sikerült, vagy nincs is benne a lehetőség
Egyelőre valószínű, hogy ez marad a fő böngészőm. Szívem szerint mennék át operára, a legnagyobb gondom a megszokott kiterjesztéseim használata, leginkább a flashblokk és a webdeveloper. Sajnos amíg ezeket nem tudom operán használni marad másodlagos, pedig régen jól megvoltam ezek nélkül is.





